Akikre büszkék vagyunk

Ezúttal Szelle Anikó kollégánkra vagyunk büszkék, aki Őszentsége Ferenc pápa budapesti látogatásán 2023. április 28-30. között Ferenc pápa hivatalos beszédeit tolmácsolta angolra a Karmelita Kolostor Színháztermében és a Rózsák terén, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban

70 éves a FIT

FIT – International Federation of Translators

FIT – 70 years as the international voice of translators, interpreters, and terminologists.

FIT – La voix des traducteurs, traductrices, interprètes et terminologues depuis 70 ans.

FIT – 70 años de ser la voz internacional de profesionales de la traducción, interpretación y terminología.

FIT – 70 éve a fordítók, tolmácsok és terminológusok nemzetközi hangja.

 

Babelfest

BABELFEST –> Roundtable Discussion with the participation of members of the Association of Hungarian Translators and Interpreters,
05/04/2023 Faculty of International Management and Business, Budapest Business School

In memoriam Gortvai Anna

Gortvai Anna (1945-2023)

Mottó: « Tel qu’en Lui-même enfin l’éternité le change” („Ahogy az Öröklét önmagává avatja”)

Stéphane Mallarmé (1842-1898): Le tombeau d’Edgar Poe (1871), / Edgar Poe síremléke (ford. Weöres Sándor; 1964)

Amikor egy emberi élet lezárul, alkalom kínálkozik a tovább élők – rokonok, barátok, ismerősök – számára, hogy elgondolkozzanak: milyen emlékeket, milyen tanulságot hagyott rájuk az, akivel nemrégen még együtt éltek, dolgoztak, beszélgettek, esetleg vitatkoztak (ne adj isten politizáltak) is néha.

Gortvai Anna kolléganőnk is olyan ember volt, aki markáns és szeretni, tisztelni való emlékeket hagy maga után a világban. Az első dolog, ami az ember eszébe jut róla, az, hogy személyében  nagyszerű embert és kolléganőt vesztettünk. A hazai (majd később európai) tolmácsok és fordítók egyik nagy nemzedékének volt kiváló képviselője.

1945-ben született (ha jól tudom, Budapesten), két történelmi korszak határán: akkor, amikor a régi világ összeomlott, az új pedig éppen hogy elkezdődött. Nem tudom, pontosan miért a francia nyelv és kultúra vonzotta, mekkora szerepe volt ebben a családi hagyományoknak, és mekkora az egyéni elhatározásnak. Mindenestre Kati húga is a francia nyelv tanítása iránt érzett hivatást. Talán a kultúra és a szabadság iránt érzett vonzalmon túl az a kihívás is szerepet játszott ebben a választásban, hogy megküzdjön a hazai lakosság egy részében régóta – de legalábbis az első világháború vége, a Versailles-i békeszerződések (Trianon!) óta – a franciák iránt leküzdhetetlenül (bár eléggé alaptalanul) élő ellenszenvvel. Mindenesetre már iskolás diák korában elkezdett franciául tanulni, majd magyar-francia szakra járt az ELTE Bölcsészettudományi Karára, amit 1969-ben végzett el. Akkoriban kezdett el fordítani és tolmácsolni, miután elhelyezkedett első munkahelyén szerkesztőként, majd felelős szerkesztőként az Akadémiai Kiadónál.

1978 és 1982 között a párizsi székhelyű Institut National des Langues et des Civilisations Orientales (INALCO) (Keleti Nyelvek és Civilizációk Egyeteme) Magyar Szekciójának lektora volt. Férjével és két kiskorú gyermekével néhány évet töltött el Franciaországban (a két gyerek is ott járt  iskolába), nagy ambícióval és hozzáértéssel oktatta a magyar nyelv és kultúra ismeretére a francia ajkú hallgatókat. Tanulmányokat is írt franciául a magyar kultúráról: én például – filmkritikusként – sokat merítettem a magyar filmművészetről írott érdekes meglátásaiból. 1984-ben visszatért Magyarországra és tovább folytatta tolmács-fordító pályafutását, miközben felelős szerkesztőként továbbra is dolgozott az Akadémiai Kiadónál, egészen 1989-ig. Amikor férje váratlanul súlyosan megbetegedett, a gyermeknevelés mellett őt is gondozta. A nap  közben végzett kiadói munka után este – és gyakran éjszaka is – ahogy mondta, „szakmányban” – fordított. Olykor még tolmácsolt is (persze azt inkább nappal). Hosszú időn át kellett neki egyetlen keresetből a teljes négytagú családot eltartani.

Egy ilyen alkalommal, a tolmácspihenőben mesélte el nekem: előző éjjel annyira ki volt merülve, hogy fordítás közben elbóbiskolt, álmodni kezdett, és az álmát is beleírta az írógéppel a fordításba. Másnap reggel vette csak észre, hogy elkalandozott, és az oda nem illő bekezdéseket gyorsan kitörölte. Pedig a francia szürrealisták bizonyára örültek volna az „automatikus írás” egy ilyen szép példájának – vígasztaltam. Elmosolyodott. Ahhoz már túlságosan fáradt volt, hogy nevessen rajta. De rendületlenül „húzta az igát”

Én még az egyetemen ismerkedtem meg vele. Már akkor feltűnt nekem három olyan tulajdonsága, ami egész életén át jellemezte: lelkiismeretessége, szerénysége és segítőkészsége. Kevés ennyire embert ismertem. Egy meglehetősen képmutató korban árnyéka sem fért hozzá a megjátszásnak, viszont volt jó szeme és főleg humora ahhoz, hogy emberismeretében ritkán tévedjen. Ha mégis tévedett, a csalódást is többnyire öniróniával vette tudomásul, ahelyett, hogy az illetőket csepülni kezdte volna vagy ártani igyekezett volna nekik.

A rendszerváltozás és a privatizáció éveiben rendszeresen tolmácsolt és fordított a magyar ipar és mezőgazdaság, valamint a kulturális ágazat iránt érdeklődő, különböző francia és frankofón vállalatoknak. Tolmács-fordítóként követte a magyar-francia gazdasági és diplomáciai kapcsolatok alakulását, és azok élénkülésével gyakran működött közre politikai közszereplők nemzetközi találkozóin.

Akkoriban – majd később, az EU tolmácsszolgálata megbízásából is – sokat tolmácsoltunk együtt. Anna eleinte meglepett azzal, hogy mindig minden témából mennyire felkészült volt. De akkor tanultam meg tőle, hogy az ember igyekezzen a lehető legkevesebb teret engedni a tolmácsolásban olykor elkerülhetetlen rögtönzésnek.

1998 és 2004 között ismét a párizsi székhelyű Institut National des Langues et des Civilisations Orientales (INALCO) (Keleti Nyelvek és Civilizációk Egyeteme) Magyar Szekciójának lektori állását töltötte be.

Magyarország 2004-es Európai Uniós csatlakozását megelőzően és azt követően néhány évig az Európai Tanács és a strasbourgi Európai Parlament kétirányú, magyar-francia illetve francia-magyar tolmácsaként működött, szabadúszóként. 2004-től mint vizsgáztató részt vett a francia tolmácsképzésben a párizsi székhelyű  École Supérieure d’Interprètes et de Traducteurs (ESIT) (egyetemi tolmács- és fordítóképző) keretein belül.

2010-ben nyugdíjba vonult és visszaköltözött Budapestre.

A magyarországi tolmács-fordítók azon nemzedékéhez tartozott, amelyik a magas szintű nyelvtudás elsajátítását nem csupán szakmai feladatnak, hanem kulturális küldetésnek is tartotta. Mint kortársai és kollégái közül sokan, ő is a pontosság és a szöveghűség, ugyanakkor a nyelvi jelentés szolgálatában állt. Szakmájáról (szakmáiról) ritkán és röviden (de velősen) volt csak hajlandó nyilatkozni.  Nem szívesen fogalmazott meg tételeket vagy szabályokat. De mély hangjával, ha iskolát nem is, de stílust mindenképpen teremtett.

Emléke feltétlenül érdemes arra, hogy szeretettel és nagyrabecsüléssel megőrizzük.

 

Fáber András

Akikre büszkék vagyunk

Sok szeretettel gratulálunk Pataky Évának, aki sikeresen megvédte doktori értekezését, melynek címe: A tolmácsok foglalkozási presztízse Magyarországon. Ez a téma mind a magyar, mind a nemzetközi fordítástudományban igen aktuális, így az elkészült dolgozat hiánypótló. Reméljük, statisztikai szemléletű módszertana még sok bölcsész kutatót fog arra ösztönözni, hogy bátrabban vágjon bele nagyívű kvantitatív kutatásokba is.

IN MEMORIAM VERES PÉTER

Szomorúan értesültünk róla, hogy Veres Péter tagtársunk 2022. október 26-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Péter nagyszerű, művelt, világlátott, több nyelven tudó ember volt. Tolmácsolt a Bevándorlási Hivatalnak, fordított könyveket és számos kiadvány fordításában is közreműködött. Az utóbbi évek nehézségei azonban őt is megviselték. Péter 61 éves volt. Két tizenéves gyereket hagyott hátra.
Ezzel a fotóval búcsúzunk tőle, amely épp egy hónappal ezelőtt, az MFTE rendkívüli közgyűlésén készült.

Nyugodj békében, Péter, emlékedet megőrizzük!

Translate »